JOLA - Kívül | Belül Otthon

ÉRKEZIK A MŰFŰ!

A szépség, a harmónia iránti vágy kezdetektől fogva bennünk van.

Régészeti kutatások bizonyítják, hogy elődeink már az i.e. időben is fogékonyak voltak a tágabb és a szorosabb környezetük megjelenésére. A mindennapi tárgyak, faragásának, díszítésének hagyománya csakúgy, mint környezetünk tudatos szépítése, gondozása évezredekre nyúlik vissza. Az emberiség fejlődésével az ókori, román, gótikus, klasszicista, vagy a XX. század művészetében tetten érhető ez a gondolatiság. Ennek a folyamatnak szerves része a színek minél tudatosabb alkalmazása.

Az emberiség története során ezzel a három színnel találkozott leggyakrabban: kék (a tengerek óceánok, és az ég színe),a zöld (a növények színe), és a sárga (a nap színe). Ugyan a zöld nem tagja a három alapszínnek ( kék, vörös, sárga, ezek más színből nem keverhetők ki) mégis a második legkedveltebb szín. Ennek pszichológiai okai is vannak.

Köztudottan a zöldnek nyugtató hatása van a lélek számára.

Talán nem véletlenül a kórházakban is gyakran alkalmazott szín. Az emberi szem számára a legkönnyebben felismerhető szín, amely a megújulást, a békét, a harmóniát, az egészséget szimbolizálja. Sokáig a termékenység színeként is tekintettek rá, ezért a középkorban az esküvői ruhák gyakori színe volt.

A zölddel mindennapi életünkbben leggyakrabban az otthonunkat körbevevő pázsit és növények megjelenésében találkozhatunk. A szépen gondozott gyepszőnyeg minden magára valamit is adó főúri kastély, palota kötelező eleme volt. Az uralkodók pénzt és fáradtságot nem kímélve próbáltak szinte egymásra licitálva szebbnél szebb parkokat, díszkerteket létrehozni. A gyep öntözése, nyírása, gondozása már-már tudományos szintre emelkedett. Az angol gyep világhírnévre tett szert köszönhetően a wimbledoni teniszpályáknak, itt fejlesztették tökélyre a gyepszőnyeg szinte már művészi megjelenését. Talán, nem is gondolnánk de itt, a tenisz szentélyében, egy egész csapat dolgozik azon, hogy a kéthetes tenisz verseny után az év hátralévő részében újra felkészítsék a gyepszőnyeget a következő évi versenyekre. A múlt század végén a pályákon megjelenő gyomfű, más néven réti perje megjelenése kis híján a versenyek megszüntetésének veszélyét hordozta magában. Ezt a veszélyt kitartó munkával, a megfelelő fűmagkeverék alkalmazásával, és a gyep speciális gondozásával sikerült elkerülni.

Parketta felszedése

Belátható, hogy még a legnagyobb sportpályák, klubok sem engedhetik meg maguknak minden esetben a wimbledoni szintű gondoskodást. A gyepszőnyeg folyamatos törődést, nyírást, odafigyelést igényel. Ennek a helyzetnek köszönhető a műgyep, a MŰFŰ MEGSZÜLETÉSE.

Észak Amerikában az 1950-es években – a maihoz képest még kezdetleges technikával- kezdték el szintetikus szálanyagokból egy gyepszőnyeg kifejlesztését.

A műfű feltalálása David Chaney nevéhez köthető, és találmányának köszönhetően a Monsantó gyár kezdte gyártani ChemGrass néven. Első megjelenésére, egy amerikai iskolában 1964-ben került sor, az igazi áttörést az 1966-ban egy houstoni fedett sportcsarnokban, az Astrodomban történő alkalmazása jelentette. Erre az AstroTurf néven forgalomba hozott új termékre 1967-ben jegyeztek be szabadalmat, és ahogy mondani szokás, a többi innentől kezdve történelem.

 

 

A kezdeti kivitel közel sem hasonlított a ma már megszokott, akár az otthoni udvarokban is megtalálható változatokhoz. Az első próbálkozások ránézésre inkább egy zöld színű szőnyegre emlékeztettek, semmint egy élő pázsitra. Az esztétika mellett a használhatóság sem volt az igazi. A sport célra gyártott műfüveken máshogy pattant a labda, és a sportolók esetleges esései is sérülésveszéllyel jártak. A gyártók elkezdtek egyre hosszabb szálakkal kísérletezni, aminek az lett a következménye, hogy a szálak elfeküdtek a hordozó rétegen. Ezt ellensúlyozva a fűszálak közötti hézagok kitöltésével próbálkoztak, ami kezdetben homok, majd később gumi őrlemény volt, de kísérleteztek természetes anyagokkal is úgymint parafa granulátumok, vagy kókusz rostok.

Az igazi áttörésaz ezredfordulót követően született meg, amikor a különböző típusú feltöltéseket felváltották a magas fűszálak közé helyezett rövidebb göndörödő szálak, melyek a hosszú szálak megtartását eredményezték. Ezzel eljutottunk a ma is alkalmazott sport műfüvek generációjához, melyen az eredeti gyeppel megegyező szinten lehet profi körülmények között is sportolni. A professzionális gyepszőnyeg mellett az otthoni felhasználásra szánt műfüvek széles skálájával is találkozhatunk.

Alapvetően 3 osztályba sorolhatjuk a kereskedelmi forgalomban elérhető műfüveket:

a rövid szálú (15-25mm) a komfort,

közepes magasságú (30-40mm) és a luxus,

vagy hosszú szálhosszúságú (45-50mm) kategóriába.

A Jola szaküzletek kínálatában hamarosan mindhárom típust megtalálja minden kedves vásárlónk, így egy hosszútávú, gondozásmentes gyepszőnyeget tudnak létrehozni – akár saját kezűleg, akár szakember segítségével kivitelezve -, mely kertjük, terszauk, vagy erkélyük igazán látványos főszereplőjévé válhat.

JOLA Laminált padló, parketta
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.