Ígéretünk szerint térünk rá a padló, parketta, felületek esetleges, szükség szerinti javítására, de ejtünk néhány szót a nem közvetlen felületi hibák korrigálásáról is.

Nézzük tehát sorban, milyen hibák jelentkezhetnek padló burkolatainknál:

– felületi karc, kisebb sérülés

– kopás a laminált padló dekor felületén

– szétválásos rések a laminált padló felületén

– hullámosodás a laminált padlók éleinek találkozásánál

– a laminált padló felpúposodott

– hézagosodás a parketta felületben

– a parketta nyikorgása

– a parketta recsegése járkálás közben

– fapor a felületen, gondos takarítás után, apró, gombostű fejnyi, lyukak láthatók.

 

Sorolhatnánk tovább is, akár, órákig, az esetlegesen jelentkező hibákat, de a gyakorlat szerint ezek azok, amelyek leggyakrabban előfordulnak, és megkeserítik a tulajdonosok életét.

Nem állítjuk, hogy minden opcióra tudunk megoldást! Azonban az esetek többségének okát ismerjük, és elképzelhető, hogy a hibaforrás feltárása egyben a megelőzés módját is magában hordozza, így talán nem lesz felesleges okoskodás, amit leírunk.

Korábban már foglalkoztunk egy új, vagy átrakott parketta hézagosodásával, és tettünk javaslatot is annak jó hatásfokú megszüntetésére.

Ugye, emlékeznek?
Parketták, svédpadlók, lerakása után találkozhatunk avval a jelenséggel, hogy a kisebb illesztési hézagok jelentkeznek az egységes felületben. Ez egy nagyszerű tömítő anyaggal, az Ultracoat Binder-el, ami a finom csiszolatporral keverve, a felületre felhordva, kiváló és rugalmas részárást biztosít, orvosolható. Nagyon jól alkalmazható nem csak új, hanem régi parkettáknál is, felújítás során. Jó tulajdonsága az anyagnak, hogy a régi parkettáknál, alkalmazásával, a nyikorgás megszüntethető.

 

Ezt csak „ismétlésnek” szántuk, és lépünk is tovább.
Felületi karc, kisebb sérülés esetén igen jó szolgálatot tehetnek a javító viaszok, melyek alkalmazásával a kisebb karcos, mélyedések, ha nem is nyomtalanul, de esztétikusan, javíthatók. Mik is okozhatják ezeket a hibákat?

 

parketta_1       parketta_2
Gyakran ők okozzák, de azért nem szabad mindent rájuk fogni!

 

A javító viaszok két változatban, lágy és kemény viasz formájában érhetők el. A lágy viasz, amit használat előtt célszerű kézmelegre felmelegíteni, egy műanyag spatulyával, kenőlappal, nyomható be a sérülésbe, majd a felesleget gondosan eltávolítani, és egy színtelen padlóviasszal, padlóápolóval, puha rongy segítségével, áttörölni.