Napjaink talán legtöbbet beépített, korszerű és költséghatékony beltéri aljzatburkoló anyag a

Laminált padló

Ismerkedjünk meg először a fogalommal, a termékkel.

A laminálás egy felület borító eljárás, amikor egy vagy több réteget hordanak fel a hordozó anyagra, mely rétegek dekor és felületet védő funkcióval rendelkeznek. Az eljárás nagy nyomás és magas hőmérséklet alkalmazásával, folyamatos gyártási rendszerben készül.

egger_laminat_felepites

1 – felső koptatóréteg

2 – dekor réteg

3 – HDF hordozó réteg, maganyag

4 – ellenhúzó, kiegyenlítő réteg

5 – alátét, helyi adottságoknak megfelelő

 

Már az 1930-as években az USA-ban kezdtek gyártani  padlóborító anyagokat egyen tábla méretekben, elsődlegesen a járműgyártás igényeire, alapvetően fenol gyantával impregnált, rétegelt, lemezek formájában. Ez még nem laminálással készült, de a magas nyomás és az impregnáló fenolgyanta már jelen volt.

Ez még nem a lakások padozatának borítását szolgálta, jellemzően ipari felhasználásra és a vasúti kocsik, hajók, ipari csarnokok, szerelőműhelyek padozatánál kerültek felhasználásra. Európában 1974-ben a  Perstorp AB, Svédországban dolgozta ki a forradalmian új padlóburkoló anyag rendszerét, építve a már 25 éves tapasztalatára a padló gyártásban, követve annak illeszkedési rendszerét, ami a svédpadló nútféderes rendszerét jelentette. A gyártás feltétele volt, mivel az alaki megmunkálás nem okozott gondot, olyan felület borító anyag kifejlesztése, ami képes volt biztosítani a magas kopásállósági igényeket, esztétikus megjelenés mellett.

Napjainkban a gépgyártás fejlődése a laminált padlók gyártása területén olyan teljesítményeket produkál, ami a hétköznapi olvasó számára meglepő érték: egy korszerű gépcsoport teljesítmény ma már eléri a 180-240 fm értéket, percenként!

Nem akarjuk Önöket untatni, de talán érdekes lehet egy ilyen rendszer bonyolultságának megismerése. A feliratok magyarázata:

Laminált padló szerkezeti kép

Besischung – adagolás

Langssage – hosszvágás

Quersage – keresztvágás

Langsprofilierung – hosszirányú profilozás

Querprofilierung – keresztirányú profilozás

Trittschall applikation – lépéshang csillapító kialakítás felhordása

Verpackung – csomagolás

Palettierung – rakásolás

Stapelsicherung – rakatpántolás vagy zsugorfóliázás

 

Nos, ennyit a dolog hardware részéről, jöjjön most a software, a termék, ami egyáltalán nem lágy (soft), ellenkezőleg igencsak kemény!

A mai laminált padlóburkoló anyagok jellemzően 31, 32, 33 keménységűek, és ezen osztályba sorolásra néhány jellemző terület:

31-es keménységű laminált padló lakások bármely helyisége
32-es keménységű laminált padló lakás, iroda, közepes forgalmú közösségi létesítmények
33-as keménységű laminált padló Nagyforgalmú közösségi létesítmények 

 

A laminált felületek közös jellemzői:

Ellenálló gyengébb savaknak, lúgoknak,  cigarettaparázsnak

Jellemző gyári garancia, szakszerű lerakás és használat mellett, akár 25 év

Alkalmas padlófűtés esetén is, megfelelő rétegrend kialakításával

Karcállósága kimagasló

A korszerű klikkes, duplaklikkes termékek illeszkedése, kapcsolati zárása teljes értékű

Szinte határtalan szín- és mintaválaszték

Kedvező beépítési vastagság, akár utólagos, fedő beépítésre is alkalmas.